LEAD Jeunesse 2020:
Észak-Amerika

Micsoda évkezdés 2020-ban! A LEAD Jeunesse pontosan AZ a hely volt, amely a legtöbb segítséget nyújthatta vállalkozásod építéséhez. Legkiválóbb vezetőink megosztották velünk hasznos vezetői tapasztalataikat és új marketingeszközöket is bevezettünk, hogy könnyebben elérhessétek 2020-ra kitűzött céljaitokat.

A LEAD Jeunesse videói és fotói már láthatók a ShareJeunesse.com webhelyen. Ha fénykép készült rólad az elismerési standon, akkor ne felejtsd el megnézni! Csak a jelszóra lesz szükséged, amelyet a Jnews „A LEAD tartalom feloldása a ShareJeunesse.com webhelyen” című bejegyzésében találsz meg.

Jeunesse Vision
Ígéretes év elébe nézünk

A Jeunesse alapítói, Wendy Lewis és Randy Ray a LEAD rendezvény bevezetőjében a vezetés és az önfejlesztés fontosságát hangsúlyozták.

Scott Lewis stratégiai vezető a Jeunesse 2019-ben elért sikereit ecsetelte. Kifejtette a vezetésre vonatkozó nézeteit is.

Katy Holt-Larsen, a Jeunesse North America elnöke részletezte, hogyan tehetnénk sikeressé a hétvégét, és felsorolta a rendezvény által kínált lehetőségeket:

  • Kitűzők megszerzése első ízben a Jmobile™ alkalmazásban – csupán a rendezvényen való aktív részvétellel
  • Különleges eseményeken való részvétel (például Meet-and-Greets és ZENergize Workout)
  • Az üléseken való korai megjelenés, amelynek jutalma a hőn áhított, fantasztikus díjat tartalmazó piros boríték

Az ágazatban kiemelkedő
tartalom

A kínai vezetési mesterkurzuson a mandarin nyelvű disztribútorok Double Diamond Directoroktól hallhattak a következő 10 évben előttük álló nagyszerű lehetőségekről. Dr. Xiaoyang Wu a Jeunesse-ről és a Y.E.S. fiatalságot fokozó rendszerről, dr. Vincent Giampapa, a Jeunesse tudományos tanácsadója pedig az AM & PM Essentials előnyeiről tartott előadást. A közönség élő kérdés-válasz párbeszédet folytathatott kedvenc tudományos tanácsadójával.

A Sapphire Executive és magasabb rangú disztribútoroknak Double Diamond Directorok panelbeszélgetésen adtak tanácsot a legjobb vezetési módszerekről. Steve Green Diamond Director arról beszélt, hogyan készítsd fel a csapatodat arra, hogy 2020-ban kihasználhassák a LEAD Power Leg csomagokat. A Global Field Development bemutatta az új nemzetközi akciót, az Elite 2020 promóciót.

Az NV mesterkurzuson több mint 200 Jeunesse disztribútor lett az NV márka-nagykövete, miután részt vett Yolanda Halston, az NV társalkotója és márka-nagykövete előadásán.

A Diamond Directorok különféle vezetési stratégiákat ismertettek a hallgatósággal, Theresa Gregory Triple Diamond Director pedig a cselekvési terv készítésének rejtelmeiről értekezett.

Az előadások videofelvételei és fényképei megtekinthetők a ShareJeunesse.com webhelyen. Szerezd be a jelszót, hogy hozzáférj ehhez az értékes tartalomhoz a Jnews hírcsatornáján.

A LEAD rendezvény résztvevői tanúi lehettek a „LEAD with a Competitive Advantage” (Versenyelőny és vezetés) témában rendezett kiváló panelbeszélgetésnek, amelyből a disztribútorok megtudhatták, hogyan képezzék csapataikat azokon a területeken, amelyeken a Jeunesse kiemelkedő az iparágban:

  • sokrétű pénzügyi jutalmazási rendszer
  • értékesítésösztönző utazási programok
  • az emberek életének megváltoztatását célul kitűző, egyértelmű és szilárd küldetéstudattal megáldott alapítók
  • nemzetközi üzleti platform
  • összpontosítás robusztus ügyfélkör létrehozására

Partnerprogram indítása: Mark Patterson marketing vezető bejelentette a Jeunesse partnerprogramjának elindítását. Ez a program lehetővé teszi a disztribútoroknak, hogy újabb rétegeket érjenek el és vonjanak be, és ezzel tovább növeljék az ügyfélkörüket.

Cedrick Harris, Diamond Director az ügyfelek egészséges vállalati szervezetben játszott fontosságáról beszélt, Tony McKnight Diamond Director pedig arról, hogy milyen egyszerű valakit Jeunesse partnerként bevonni.

A DigitalMarketer.com társalapítója és neves szerző, Ryan Deiss az e-kereskedelem piacának stabilitásáról és arról az egyedülálló lehetőségről beszélt, amelyet a partnerprogramok kínálnak az üzleti vállalkozás és a márka mikroinfluencerként való építésére.

Y.E.S.
fiatalságot fokozó rendszer

A ZEN társalkotója és márka-nagykövete, Mark Macdonald bemutatta az észak-amerikai Jeunesse családnak a ZEN 28 holisztikus wellnessprogramot, amely nemcsak a testsúlymenedzsment célját szolgálja, hanem a test egyensúlyának a megteremtését is. A ZEN 28 márkabemutatóján a disztribútorok találkoztak Mark Macdonalddal, kipróbálták a ZEN termékeket, aktivitási ígéreteket tettek 2020-ra és megtanulták, hogyan ügyeljenek az étkezéseikre.

Vasárnap több mint 500 Jeunesse disztribútor kezdte a LEAD rendezvény utolsó napját Mark Macdonalddal egy ZENergize edzéssel.

Húsz szerencsés nyertes vehette kézbe az áhított piros borítékban a meghívót, és étkezhetett együtt Mark Macdonalddal a ZEN Winner’s Breakfast eseményen, ahol értékes gondolatokat hallhattak a kiegyensúlyozott étkezés fontosságáról.

Az NV társalkotója és márka-nagykövete, Yolanda Halston bemutatta az NV család legújabb tagját, az NV Body Bronzing Mist testbarnító permetet. Az élő bemutató demonstrálta, milyen csodákra képes a termék. Miután kipróbálták az NV márkabemutatón a készítményt, a disztribútorok próbára is tehették annak élettartamát, hiszen a hétvégén következett egy ZENergize edzés.

A MonaVie Active szintén közkedveltségnek örvendett, és a finom antioxidáns keverék mintáit egész hétvégén meg lehetett kóstolni.

A Jeunesse család
megünneplése

A Diamond Director parádén több mint 100 Jeunesse Diamond Directort köszöntöttünk, akik cégünk gerincét alkotják.

Köszöntöttünk továbbá kilenc új Ruby Directort és több mint 100 új Sapphire Executive, Sapphire 25 Executive, Sapphire 50 Executive és Sapphire Elite Executive vezetőt.

Megünnepeltük legújabb felső vezetőinket, Tony és Sherrie McKnight Diamond Directorokat és Mohammed Masud Rana Emerald Directort.

A vezetői ebéden több mint 300 Ruby Director és annál magasabb rangú vezető vett részt, és 30 szerencsés győztes a részvétel jutalmaként termékcsomagokkal távozhatott.

A „viharos 20-as évek” szellemében a LEAD Jeunesse család szombat este egy csillogó hollywoodi partit rendezett annak a kinyilvánítására, hogy a 2020-as éveket a Jeunesse legjobb évtizedévé tegyék.

Mások szolgálatában

Nagylelkű disztribútoraink rekord nagyságú összeget gyűjtöttek a Jeunesse Kids alapítvány számára az észak-amerikai LEAD rendezvényen: 166 700 dollárt – 35%-kal többet, mint 2019-ben! Ez a pénz a 2020-as Jeunesse Kids globális kezdeményezés egymillió dolláros célkitűzését, a kenyai WE Vállalkozási Főiskola felépítését fogja segíteni.

Lucy West, a Global Field Development vezetője bejelentette a Jeunesse legújabb díját, „LEADing with a Servant’s Heart” (Mások szolgálatában az élen) díjat. Ez a díj azok elismerésére szolgál, akik nemcsak elkötelezett Jeunesse disztribútorok vagy partnerek, hanem:

  • csapataik sikerét a sajátjuk elé helyezik
  • kiemelkedő jótékonysági vezetők a közösségükben
  • idejükkel és erőforrásaikkal méltó ügyeket támogatnak

A díjra vonatkozó jogosultság feltételei itt olvashatók.

Gyűjtsd össze a csapataidat, vásárold meg a jegyeket, és ne maradj le a következő fantasztikus LEAD Jeunesse rendezvényről!

Pin It on Pinterest

Share This